THA 2 katalógus - 19. sz. magyar politikai élete
Apponyi Albert - Emlékirataim 1922.
----------------------------------------
LEÍRÁS:
Apponyi a magyar politikai élet jelentős alakja, már csak az 50 év aktiv munka okán is. Az első kötet, amelyet feldolgoztam a Kiegyezés utáni 30 év magyar politikai életét elemzi az ellenzék vezetőjének szempontjából, de nagyon sok esetben egyetemesen magyar gondolatokon át. Apponyi hű maradt a 67-es elvekhez, és olyan programokhoz ragaszkodott (a Habsburg király ellenzése mellett is!) pl. mint az önálló magyar haderő felállítása. A szerző kevés személyes dolgot mesél, nem traktálta az olvasót csak ha a politikai gondolatmenetet színesítette mindaz. Elsősorban politikai ismeretben remek körkép a dualizmus kori Magyarországról. Apponyi kiváló szónok volt, beszédei külön kötetben jelentek meg, itt néhány helyen idéz csak magától ahol azok valóban jelentős szavak voltak. A 8-ik fejezet pl. kifejezetten összefoglalja nagyon szépen Apponyi politikai létét és minőségét. Azt hiszem ma is példaértékű lenne ő is és az is amit a zászlóján viselt.
- A műben 5-6 helyen francia kifejezések is előfordulnak, mivel ezek kiejtését nem ismerem elnézést kérek a "fura" hangzásokért. Az angol, német és latin kifejezéseket igyekeztem megoldani szerény tudásomból.
- Családfát is rajzoltam Apponyi Alberthez, amit mellékeltem.
00 Előszó 3p.MP3
01a Ifjuság-Otthon-Kalksburg-Egyetem 26p.MP3
01b Ifjuság-Otthon-Kalksburg-Egyetem 28p.MP3
02 Első politikai befolyások 34p.MP3
03a Első lépések tapogatodzások 19p.MP3
03b Első lépések tapogatodzások 20p.MP3
04a Képviselői pályám kezdete - Sennyey párt 23p.MP3
04b Képviselői pályám kezdete - Sennyey párt 24p.MP3
04c Képviselői pályám kezdete - Sennyey párt 12p.mp3
04d Képviselői pályám kezdete - Sennyey párt 11p.MP3
05a Az 1878 évi közig-i kiegyezés - A keleti válság 23p.MP3
05b Az 1878 évi közig-i kiegyezés - A keleti válság 21p.MP3
05c Az 1878 évi közig-i kiegyezés - A keleti válság 21p.MP3
05d Az 1878 évi közig-i kiegyezés - A keleti válság 19p.MP3
06a A Szabadelvű párturalom fénykora - 1878-89 25p.MP3
06b A Szabadelvű párturalom fénykora - 1878-89 25p.MP3
06c A Szabadelvű párturalom fénykora - 1878-89 26p.MP3
06d A Szabadelvű párturalom fénykora - 1878-89 26p.MP3
06e A Szabadelvű párturalom fénykora - 1878-89 25p.MP3
06f A Szabadelvű párturalom fénykora - 1878-89 25p.MP3
06g A Szabadelvű párturalom fénykora - 1878-89 23p.MP3
06h A Szabadelvű párturalom fénykora - 1878-89 v2 25p.mp3
07a Az 1899 évi véderővita - Tisza K bukása 20p.MP3
07b Az 1899 évi véderővita - Tisza K bukása 22p.MP3
07c Az 1899 évi véderővita - Tisza K bukása 15p.MP3
08a Az egyházpolitikai éra 20p.MP3
08b Az egyházpolitikai éra 14p.MP3
08c Az egyházpolitikai éra 34p.MP3
08d Az egyházpolitikai éra 17p.MP3
09a A Bánffy-éra a Nemzeti párt feloszlása v2 15p.mp3
09b A Bánffy-éra a Nemzeti párt feloszlása v2 31p.mp3
09c A Bánffy-éra a Nemzeti párt feloszlása 18p.MP3
09d A Bánffy-éra a Nemzeti párt feloszlása 20p.MP3
09e A Bánffy-éra a Nemzeti párt feloszlása 20p.MP3
09f A Bánffy-éra a Nemzeti párt feloszlása 15p.MP3
Teljes: 12,5 óra (350MB)
Angyal Dávid - Gróf Andrássy Gyula (1823-1890), Bp. 1941.
------------------------------------------------------------
Leírás: Ez az Akadémián 1940-ben felolvasott műnek leirata. Tömör, egész életre kiterjedő áttekintés, melyből jól kidomborodik az a külpolitikai zsenialitás amivel Andrássy bírt. Ő képes volt arra hogy nemcsak 3 császárt állítson szövetségbe (német, osztrák, orosz), hanem még a híres és sorsdöntő Berlini kongresszust is az ő javaslatára hívták össze sőt az ő külpolitikája volt ott a döntő. Mind Bismarck, mind pedig a Habsburg magyar király nagyon nagyra tartották Őt. Deák Ferenc az ő javára lépett vissza a miniszterelnöki címtől, később pedig külügyminiszter lett. Amit Deák elméletben, azt Andrássy gyakorlatban tett meg a 67-es Kiegyezéskor s utána. - Andrássy külpolitikai bravúrjait és "taktikázását" idehaza nagyon kis tábor értette, már ha értette. Andrássy tudott valamit, amit már Széchenyi meglátott mikor a gróf még csak 20 éves volt. Széchenyi előre látta hogy Andrássy fogja egykoron vezetni a monrachia külpolitikáját. És valóban így lett. Mondta mindezt akkor amikor a gróf épp hogy hazatért a párizsi és angol menekült éveiből. ki volt ez az ember: Gróf Andrássy Gyula? Ez a 3 órás áttekintés közelebb enged a válaszhoz. - 3 fényképmelléklettel és egy másik forrású tömörebb életrajzzal (txt).
(a file nevekben az r2 = 2nd read azaz 2-ik felolvasást jelent)
01 Ifjuság r2 17p.MP3
02 Bujdosás r2 10p.MP3
03 A hatvanas évek küzdelmei r2 v2 23p.mp3
04a A kiegyezés r2 11p.MP3
04b A kiegyezés r2 14p.MP3
05 Érdeklődés a művészet és tudomány iránt r2 4p.MP3
06a Miniszterelnökség r2 13p.MP3
06b Miniszterelnökség r2 12p.MP3
07 Az 1870-i közös min tanács és a Hohenwart-válság r2 5p.MP3
08 Keleti politikájának alapgondolata r2 6p.MP3
09 A három császár szövetsége r2 10p.MP3
10a Háborús évek 1875-1877 r2 10p .MP3
10b Háborús évek 1875-1877 r2 7p .MP3
11 A berlini kongresszus r2 16p.MP3
12 A magyar ellenzék taktikája 9p.MP3
13 Lemondás és a német szövetség 6p.MP3
14 Utolsó évek 8p.MP3
Teljes: 3 óra.
Hentaller Lajos - Kossuth és kora, 1896.
--------------------------------------------
Időrendben haladó, átfogó kép Kossuth-ról. A szerző hitelesen próbál látni és elhagy nagyon sok Kossuth-ot ért rágalmat, vagyis Hentaller egy tisztább Kossuth képet nyújt át, mint amelyek a 19. sz. második felében "megrendelésre" Kossuth lejáratására születtek. - A mű kb. 14 óra hang, 1 oldal (62.) olvashatatlan, így az kihagyásra kerül. A teljes mű 350 oldalas.
00 Előszó 10p.MP3
01 1802-1832 v2 17p.mp3
02 1832-1836 v2 12p.mp3
03a 1836-1837 v2 7p.mp3
03b 1836-1837 Levelek 1-14 21p.MP3
03c 1836-1837 Levelek 15-20 9p.MP3
03d 1836-1837 Levelek 21-33 14p.MP3
03e 1836-1837 Levelek 20p.MP3
04 1837-1841 Itélet és börtön 29p.MP3
05a 1841-1844 Pesti Hirlap szerk 27p.MP3
05b 1841-1844 Eltávolitása 10p .MP3
05c 1841-1844 Levél Wirknerhez 14p.MP3
06 1844-1847 Pest megye követe 26p.MP3
folyt.köv.
Dobsa Lajos (szemtanu): Az 1848. évi francia forradalom
---------------------------------------------------------
Egy kis könyv 62 oldalas. 1848-ban jelent meg, egy olyan személytől aki személyesen élte át a Párizsi eseményeket, azt ami 1848 februárjában néhány nap alatt zajlott le. A francia király menekül, a kamara új vezetést választ. Élő képek, személyes benyomások, utcai helyzetképek. Ezt kínálja ez az alig 3 órás munka.
- Mindezt azért fontos megismerni, mert ugyanezen évben, pár héttel később Magyarországon is kitört a szabadságharc.
- Köszönet Tündinek a francia kiejtések előmondásáért.
01 A mű célja 5p.MP3
02a Előzmény 11p.MP3
02b Előzmény 14p.MP3
03a A nagy napok - Felkelés 8p.MP3
03b A nagy napok - Felkelés 12p.MP3
03c A nagy napok - Felkelés 26p.MP3
03d A nagy napok - Forradalom 21p.MP3
03e A nagy napok - Lajos Fülöp menekül 14p.MP3
03f A nagy napok - Kamara gyülés 16p.MP3
03g A nagy napok - Magyar küldöttség 8p.MP3
03h A nagy napok - Összegzés 26p.MP3
Teljes: 162 perc.
