BELGIUM ORSZÁGFIGYELŐ - CSABA
Belgiumban kormányválság van több, mint 250 napja. A tavalyi választáson a parlamentbe bejutott pártok nem tudnak megegyezni, a király már a sokadik közvetítőt kérte fel. Múlt héten egyetemisták fejezték ki nemtetszésüket a helyzet tarthatatlanságára ('sült krumpli forradalom'). Idén januárban volt már tömeges mozgósítás (facebook, internet), több tízezren gyűltek össze a politikai adok-kapok miatt. A nagy pártok egymásra mutogatnak, egymást okolják a helyzetért. Ahogy látom, a flamand részről van kezdeményezés és a vallonok többnyire csak reagálnak, mennek az események után. Sokak véleménye szerint túl sok a politikus, a bukott emberekkel nem lehet megújulni. Nincs viszont utánpótlás, aki a mostani garnítúra helyébe léphetne. Az emberek többnyire közönnyel veszik tudomásul a helyzetet.
Brüsszelből egyre nagyobb az elvándorlás, főleg a fiatalok mennek el, többnyire nincs pénzük fővárosi ingatlant venni. A hitelfelvételek soha nem látott mértékben nőttek. A rendőrség kötelékébe kb: 600 emberre lenne szükség, csakhogy a költségvetési megszorítások miatt erre nincs lehetőség. A hadseregnél is létszámleépítés, pénzügyi támogatás kurtítása zajlott az elmúlt években. Nyelvi ellentét – flamandosítás - is jelen van a hadseregben, a vallonok szerint a flamandok elnyomják a franciaajkúakat, a vezérkar többsége flamand, a kulcspozíciókat flamandok látják el. A katonai szolgálat önkéntes.
A munkanélküliség is nagy, az utóbbi hónapokban viszont a gazdaság kezd talpra állni, pl: a bankok egyre több korábban elbocsátott dolgozót vesznek fel.
Az egyre nagyobb számú bevándorlók is gondot okoznak, (főleg az ún. 'papír nélküliek'). Vannak negyedek ahova a rendőrök sem mernek bemenni. A francia nyelvű közösség 12%-a muzulmán, arányuk Brüsszelben 33% (!)-os. Egyre kevesebben járnak templomba, a gyermekvállalási kedv alacsony.
Gyakoriak a sztrájkok (vasutasok, buszvezetők, börtönőrök, pénzszállítók, postai alkalmazottak), a börtönök túlzsúfoltak (idén haladta meg a 11.000 -es határt a fogva tartottak száma. Hivatalosan 9.100 férőhely van, egy igazgató szerint mindez 19-ik századi körülményekkel párosulva), kevés a személyzet, a rendőrségnek csak púp a hátára, hogy esetlegesen nekik kell ellátni a biztonsági feladatokat. Előfordulnak utcai rablások, gyilkosságok, ilyenkor nagy a felháborodás, de a kedélyek lecsillapodása után minden megy a megszokott kerékvágásban. Vannak a magyarországihoz hasonló problémák (postai szolgáltatások kiszervezése), de a szociális háló elég erős (még).
Líbia kapcsán több párt is megkérdőjelezte a fegyverexport megalapozottságát. A gyár tulajdonosa pedig a politikusok szemére hányta, hogy képmutatók. Felhívta a figyelmet, hogy ők soha nem zárkóztak el a szabályozás változtatása elől. Szerinte a nyugati országok nyugalomra intenek, demokratikus választásokról beszélnek, miközben komoly fegyvereladások folynak a háttérben. Vallon és flamand fegyvergyárak felismerték a neten látható felvételeken az általuk gyártott fegyvereket civilek kezében, ezért a vallon miniszterelnök embargót sürget Líbia ellen. Az EU is nagyon kemény szankciókat helyezett kilátásba. '- Elfogadhatatlan, hogy egy diktátor a saját népére lövessen.' – mondta épp a magyar (!) külügyminiszter (megj.: bezzeg a budapesti 2006-os szemkilövések és kínzások belefértek az uniós alapelvekbe).
A vallon miniszterelnök további információt kért a líbiai nagykövettől a fegyverek felhasználásáról. Ez nemcsak Líbiára értendő, mivel több nyugati ország is ad el fegyvereket az észak-afrikai rezsimeknek.
Érdekesség, hogy II. Albert királynak lehet egy esetleges féltestvére (apja, III. Leopold és szeretője kapcsolatából született 1940-ben), aki valószínűleg az Egyesült Államokban él.
