Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jézus üzenete Alan Rose médiumon át - Prófécia Magyarországról 2003

2010.12.02

Jézus üzenete Alan Rose, amerikai médiumon át
Prófécia Magyarországról 2003.09.02. - Fordította Barnabás


Már elkezdtem - így szól az ÚR - felgerjeszteni az ébredés tüzét, felszítom az ébredés lángjait ebben az országban. Már elhívtam az őrállókat - szól az ÚR-, hogy ennek az országnak falai mentén járjanak.

Már építem az Én Királyságomat minden szinten, hogy ezt a nemzetet egyrészt egy megvédett nemzetté, másrészt olyan nemzetté tegyem, mely SZÍVE lesz mindannak, amit ebben a térségben, a FÖLDNEK ezen a részén tenni szándékozom - mondja az ÚR.

Ebben az országban, a MOSTANI IDŐBEN, az ÉN Egyházamon egy nagy SZÍVMŰTÉTET hajtok végre, megváltoztatom ebben az országban az ÉN NÉPEM SZÍVÉT. Mert ezt mondja az ÚR: éppen most tűnik fel egy olyan gazdag fiatal vezetők generációja, akiknek megváltoztatom a szívét. Még az ÉN elhívott vezetőimnek a szívét is megváltoztatom, ebben a NEMZETBEN! ATYAI SZÍVET ADOK NEKIK AZ ÉN NÉPEM IRÁNT! Mert az emberi szervezetek semmivé lesznek ebben a Nemzetben! 
De... így szól az ÚR: még ha hibázott is az ÉN NÉPEM a saját szervezeteiben, ÉN ÚGY VEZETEM ŐKET, hogy demonstrálják a KIRÁLYSÁGOT - mondja az ÚR -, amely bemutatja ennek az országnak az ÉN SZÍVEMET! Sőt egy olyan NEMZET lesz, amely FŐ ÜTŐÉRKÉNT fog szolgálni a környező nemzetek számára is.

Azokon a szíveken keresztül, amelyeket ebbe a nemzetbe helyezek, FŐ EREK fognak vezetni a KÖRNYEZŐ NEMZETEKHEZ, és onnan IDE. Mert azt mondja az ÚR: - Az elkövetkező időkben ez lesz a MEGHATÁROZÓ NÉP EBBEN A TÉRSÉGBEN! ITT AZ EVANGÉLIUM  APOSTOLI HATALOMMAL fog megmutatkozni.

Már elkezdődött az elmozdulás ennek az országnak a gyülekezeteiben, és eljönnek a nagyobb egység, sőt egy új: EGYBEOLVASZTÁS napjai is - mondja az ÚR. Még azt is megengedem, hogy üldözés jöjjön ebben az országban az ÉN Királyságom tagjaira, hogy közelebb vonjam a Pásztorokat magamhoz, és ez a folyamat, egymáshoz is közelebb fogja hozni ŐKET.

ÉN keverem a fazekat, éppen most rázom össze a hozzávalókat, és Én tudom, hogyan kell egy IGAZI, EVANGÉLIUM - GULYÁSLEVEST főzni. Én tudom, hogyan kell az alkotóelemeket egymáshoz illeszteni, mert EZ A NEMZET AZ EVANGÉLIUM PARANCSNOKI HAJÓJA LESZ, és az Én Kenetem által KI FOG NŐNI A HATÁRAI KÖZÜL!

Így szólt az ÚR.